"Valami itt nagyon el lett számolva. Senki nem kalkulált az őszi szünettel? De az is tetszik, hogy a kurzusvezető is el van havazva."
Jaj de vicces :)! Hogy találta ki? Tegnap belemerültem a résztvevők blogjainak olvasásába. Órákig nem tudtam abbahagyni. A bejegyzések tele sziporkákkal, kedvességgel, nyíltsággal. Felmerült bennem a gondolat, kicsit kifordítva Ken Robinson-t:
Igaz, hogy az iskola kiöli a pedagógusokból a kreativitást?
Folyamatosan próbálkoznak, de amint a mellékelt ábra mutatja, ez nem jön össze senkinek!
A bejegyzésekben akadtak zsörtölődések is, szinte egytől-egyik jogos, eszembe nem jutott megbántódni. A másik gondolatom - szintén a blogok olvasása közben támadt - a kurzusban tökéletesen működik a "tanár-diák" szerepcsere. Rengeteget tanultam (tanultunk kollegáimmal együtt) a résztvevőktől (nyeltem egy nagyot, de bevalottam :)). Két hét alatt "kincs hegyek" halmozódtak fel a CMS-ben (a tartalom menedzsment rendszerben), folyamatosan gondolkodom, hogy lehetne megőrizni, tovább vinni, feldolgozni. Megpróbálok számokat mondani:
A kurzusban jelenleg körül-belül 90-en vagyunk aktívan jelen, de az első kredites házit eddig csak 52-en adták le (!). A fórumokon a hozzászólások száma 450 körül van, a belső blogokon 23 képernyő oldalnyi bejegyzés (egy oldalon 10-15 bejegyzés a szöveg hosszától függően). Ehhez jönnek a szépséges külső blogok, a pillanatnyi állás szerint 30 darab. Végül a kérdőívekben 640-nél tartunk. Átlagosan 5-6-an vagyunk fenn az oldalon folyamatosan reggel 8-tól, az utolsók este 11-körül szokták becsukni az "ablakaikat".
Közben naponta voltak technikai problémáink, és újabb, meg újabb ötleteink - ez is, az is szaporította a munkát. Ahogy nekiláttam a blogok olvasásának, egyre inkább belemerültem, és óriási hiányérzettel zártam: rájöttem, hogy képtelen leszek mindet elolvasni, különösen, ha mindegyiknél eszembe jut valami, és ha pár szóban is, de megpróbálok reflektálni. Mindannyiótoknak ajánlom: lapozzatok bele a belső blogokba - csak vigyázzatok, bele ne feledkezzetek, mert a család nem kap vacsorát, vagy aki megfőzte, dühös lesz, ha a gép mellett akarod elfogyasztani.
Valóságos megkönnyebülés volt rájönni, hogy nem tudjuk a kérdőívek feldolgozását ezen a héten lezárni. Többen jeleztétek, hogy ez a tempó tarthatalan - mi is így éreztük, és meghirdettük a pár napos pihenőt. Hirtelen a szokásosnál nagyobb csend lett a Tenegenen.
Mi is történt valójában? Időnként az a benyomásom, mintha olyan emberekkel "beszélgetnék", akiket évek óta ismerek. Irigykedve olvastam egy blogon: "Figyelj, akár össze is futhatnánk egy találkára, hiszen itt lakunk egymáshoz közel". Egyszerre találom ijesztőnek és rendkívül izgalmasnak a pár nap alatt exponenciálisan növekvő tudáshalmazt amit közösen felhalmoztunk, és töröm a fejemet, hogy hogyan lehet a következő pár hónapban valamiféle rendet vágni. Tudjátok, úgy, mint ahogyan az óra végén szépen összefoglalunk. Az a gyanúm, hogy ez nem lesz egyszerű. Évek óta fenn vagyok a neten, de ilyen inspiráló közösséget még nem éreztem magam körül. Azt gondolom, hogy itt kell majd feladni azt a jól bevált gyakorlatot, hogy egy kurzust elkezdünk, majd egy meghatározott időpontban befejezünk, mint amikor vége az órának, és becsukjuk magunk mögött az osztályterem ajtaját.
